1941 júliusában, a Szovjetunió megtámadásakor a német páncélosok olyan harckocsival találták szemben magukat, amelynek lövege olyan távolságról ki tudta lőni páncélozott harcjárműveiket, amely meghaladta saját lövegeik hatótávolságát. Ez volt a T–34-es, melynek nagy tűzereje rendkívüli mozgékonysággal párosult. A T–34-es harckocsi annak az újszerű, bár egyszerű páncélozott harcjárműnek a története, amely forradalmi előrelépést jelentett a harckocsitervezésben. A könyvből kiderül, hogy a T–34-es tűzereje, páncélvédelme és mozgékonysága sokkal jobb volt az abban az időben rendszeresített harckocsikénál. Széles lánctalpának és kis fajlagos talajnyomásának köszönhetően olyan laza talajon is folytathatta az útját, ahol a német harckocsik gyakran megrekedtek A kötet részletesen bemutatja a harckocsi kifejlesztésének és rendszerbe állásának történetét, beleértve tervezését, fegyverzetét, a motort, a kezelőszemélyzet elhelyezkedését és a páncélzatot. Mindemellett a szerzők egy egész fejezetet szentelnek a T–34-es II. világháborúban betöltött szerepének, illetve ismertetik a T–34-es 1945 utáni harcait is. A szöveget a T–34-esről és változatairól – például a T–34/85-ös és a SZU–100-as – készített több mint 80 színes grafika és fekete-fehér fényképfelvétel illusztrálja.