Budapest ostroma és a kitörési kísérlet

1944 karácsonyán bezárult Budapest körül a szovjet Vörös Hadsereg gyűrűje, és ezzel a városban rekedtek számára elkezdődött a rettegés ötven napja. Az orosz hadsereg ötven napig ostromolta a várost, és ez az ötven nap a borzalmak beláthatatlan láncolatává vált mind az ostromlók, mind a védők számára, és százszorosan is az lett a mindent passzív kívülállóként elszenvedő lakosság számára.
Ez a kötet Budapest ostromáról szól, de a száraz tények számbavétele mellett a harcok résztvevőinek visszaemlékezéseire épül: a lakosok – nagyszüleink – történeteire, a magyar, a német és az orosz katonák szóban és írásban fennmaradt visszaemlékezéseire.
A történetekből kikerekedik egy másik igazság is az eddig ismert mellett. Minden igaz, amit az ostromról tudunk, és igaz az ellenkezője is: igaz, amit a hősiességről, a kitartásról, az elszántságról tudunk, de igaz az is, amit a csüggedésről, az árulásról, a kapzsiságról, az önzésről hallottunk. Igaz, amit a kegyetlenkedésekről írtak, de az is igaz, hogy nem csak a németek és a nyilasok kegyetlenkedtek… Mint ahogy az oroszok sem voltak kizárólag primitív fosztogatók. Vagy nem csak ők voltak azok.
A legfőbb igazság azonban, ami minden résztvevőt kínoz mind a mai napig, ha visszaemlékszik a rettegés ötven napjára, az a lerombolt városról készült képek láttán merül fel a leggyakrabban: Uramisten, mit tettünk?!